BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Ki volt Jézus? A könyv listaára: 3495 Ft. Leírás:
Nem véletlenül került Caravaggio Hitetlen Tamása a külföldön már sok vihart kavart könyv borítójára. Adam Bradford úgy kérdez és kutakodik, mint annak idején Jézus tanítványa, hiszen még ma is sok olyan kérdést tehetünk fel Jézusról, az emberről, amit nehéz megválaszolni. A szerző több mint harmincöt évre visszanyúló bibliatanulmányozása során olyan fordítási hibákat fedezett fel, amelyek alapvetően megváltoztathatják a Megváltóról alkotott képünket. Szerinte ugyanis Jézus nem egy asztalos, hanem egy sikeres, középosztálybeli, magas intelligenciájú építész fia volt, életének ismeretlen éveit (12-30) pedig vallási iskolában töltötte, melynek eredményeképp Júdea egyik legmagasabb rangú rabbijává vált. Csakis így válhatott olyan erős és elfogadott személlyé, aki kritizálhatta az akkori zsidóság vezető rétegeit. Bradford eszerint ad választ a könyve előszavában feltett kérdésekre: mi lehetett Jézusban, ami annyira ingerelte a zsidóság nagyon is eltérő vezető csoportjait - a farizeusokat csakúgy, mint a pogány római hatalmat támogató Heródes pártiakat, hogy szövetkezni is hajlandóak voltak ellene? Egy szigorúan irányított társadalomban, hogyan tehette meg Krisztus, hogy két alkalommal is kiűzte a templomból a pénzváltókat és árusokat, anélkül, hogy a templomőrség letartóztatta volna? Miért nem vett részt soha a nagy engesztelési nap áldozati szertartásán? A jegyzetekkel és irodalomjegyzékkel kísért izgalmasnak ígérkező történelmi és vallástörténeti utazáson Jézus Krisztust az igazit három fő szempont szerint ismerhetjük meg: apjával való kapcsolatában, valamint a zsidó tanítókhoz és a papokhoz fűződő viszonyában. ISBN: 978-615-5129-19-3A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 970 Ft
Az aukció vége: 2011-07-30 02:25
. Bradford, Adam T.: Ki volt Jézus? - Jelenlegi ára: 2 970 Ft
Fontos
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
herlitz tolltartó német nagyon jó minőségű töltött órarend hat szines filciron 6szines ceruza 1 toll 1grafit hb ceruza 1 radir 1vonalzó temé...
-
Fisher Price mássz utánnam golyó eladó. Új elemek kellenek hozzá (3 db ceruzaelem). Adok mellé egy mesekönyvet is. Jelenlegi ára: 3 500 ...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Matchbox Rolls Royce Silver Shadow. Használt, jó állapotban. Jelenlegi ára: 1 000 Ft Az aukció vége: 2011-09-03 17:00 . Rolls Royce Silv...
-
Trikó 92-98 Szép állapotban! Folt és szakadás mentes! Ruháimat mosva, vasalva, dohányfüst és kisállat mentes otthonomból kínálom! Nézd meg...
-
divine wine árnyalat Ha van kedved nézd meg a többi aukciómat is, mert rengeteg új AVON kozmetikumom, és egyebem is van. Folyamatosan tö...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...